Ahogyan azt már korábbi cikkemben megírtam, a nyugellátás járulékfizetés fejében szerzett, jövedelemtől és szolgálati időtől függő, rendszeres pénzbeli ellátás. Kizárólag az részesülhet nyugellátásban, aki a jogszabályban meghatározott feltételeket teljesíti. Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a Tny.tv.66.§-a alapján a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, a megváltozott munkaképességű özvegy és az árva részére kivételes nyugellátást, nyugellátás emelést, illetve egyszeri segélyt állapíthat meg.

A nyugellátásemelés feltételei

71742.jpgMéltányossági nyugellátásemelésre az jogosult, akinek a nyugellátását már megállapították. Ebből az is következik, hogy azon személyek, akik korábban korhatár előtti ellátásban részesültek, majd a törvény változása következtében 2012.01.01. napjától járadékot kapnak, nem jogosultak rá. További feltétel, hogy a nyugellátás és az egyéb pénzbeli ellátás együttes havi összege a 75.000,-Ft-ot ne haladja meg. Az igényt különös méltánylást érdemlő körülményeknek is alá kell támasztania. Ilyen körülménynek minősülhet a saját vagy hozzátartozó súlyos betegsége, a halál vagy elemi csapás, gyógyszerköltség vagy közüzemi számla is. Végezetül méltányossági nyugdíjemelés 3 évente kérhető.

Szűk körben nem engedélyezhető

Méltányossági emelés a méltányossági nyugellátáshoz hasonlóan nem engedélyezhető annak, aki előzetes letartoztatásban van, szabadságvesztés büntetését tölti, vagy a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 57. § (2) bekezdésének a) - c) pontja szerinti tartós bentlakásos intézményben él, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerinti otthont nyújtó ellátásban részesül, illetőleg javítóintézetben van elhelyezve.

A méltányossági nyugellátásemelés összege

A méltányossági nyugellátás emelés összege nem lehet kevesebb, mint az öregségi teljes nyugdíj jogszabályban meghatározott legkisebb összegének 10%-a, és nem lehet több annak a 25%-ánál. Tekintettel arra, hogy az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege 2015-ben 28.500,-Ft, így a méltányossági nyugellátás emelés 2.850,-Ft és 7.125,-Ft között mozoghat. Ettől az összeghatártól azonban méltányosságból már nem lehet eltérni. A nyugellátásemelés összege a nyugdíjba beleolvad.

Kérelem benyújtása, jogorvoslat

A kérelem a „KÉRELEM-ADATLAP” elnevezésű nyomtatványon (K16 számú űrlap – nyugellátás méltányossági alapon történő emeléséhez) nyújtható be.

A nyomtatványt a kérelmező lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez vagy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központjához kell benyújtani. A méltányossági döntéssel szemben jogorvoslat nem kezdeményezhető.  

Egyszeri segély iránti kérelem

Egyszeri segély engedélyezhető a nyugellátásban részesülő személy részére, ha olyan élethelyzetbe kerül, amely létfenntartását veszélyezteti, és a havi jövedelme nem haladja meg  a 75.000 forintot, ha a közeli hozzátartozójával közös háztartásban él,  a 85.000 forintot, ha egyedül él.  A kérelmet – a méltányossági nyugellátás emeléstől eltérően – évente lehet előterjeszteni. A segély legkisebb összege 15.000,-Ft, maximum pedig az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a másfélszerese, azaz 42.750,-Ft. A kérelem a „KÉRELEM-ADATLAP” elnevezésű nyomtatványon a méltányossági nyugdíjemeléshez hasonlóképpen nyújtható be.

Hivatkozás: https://www.onyf.hu/m/2014/Nemzeti/meltanyossag/K17.pdf

 

 

Szerző: FSZDL  2015.10.12. 10:09 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://amunkajoga.blog.hu/api/trackback/id/tr807960462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása