A LIGA Szakszervezetek képviseletében, munkavállalói delegáltként (szakértő) mentem ki az ILC idei ülésére. Idén is rendkívül izgalmas témák kerültek a szervezet elé. Normaalkotó vita folyik ugyanis a kényszermunka, valamint az informális gazdaság (feketemunka) kérdéskörében is. Míg az előbbi egy éves projekt, addig az utóbbira két év áll rendelkezésre a szervezetnek. Nézzük, hogy mit is jelent pontosan a feketemunka szabályozása és hogy hogyan állunk most ezzel:

ilo.JPG2013 márciusában az ILO vezető testülete (GB) úgy döntött, hogy szabályozni kívánják valamilyen formában a feketegazdaságot (informális gazdaság). Ennek időszerűségét az adta, hogy a válság következtében ezen foglalkoztatásnak a kiterjedése félelmetes méreteket kezdett ölteni. A feketemunka mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak, mind pedig a kormányzatoknak károkat okoz. Az informális gazdaságnak adóbevétel csökkentő hatása van, valamint jellemzője a rossz, illetve veszélyes munkakörülmények és az alacsony bérek. Ezen felül tisztességtelen versenyt is támaszt azokkal szemben, akik a játékszabályokat betartják. A normaalkotást tripartit (háromoldalú) konzultáció előzte meg, melynek az eredményei a javaslat tervezetben (konklúzió) öltenek testet. A tervezet főbb rendelkezései a következők:

Elsőként hivatkozik a terület szabályozása szempontjából legfontosabb alapul szolgáló egyezményekre (C29., C87., C98., C100., C105., C111., C138., C182. etc.). Rámutat arra, hogy az informális gazdaságban való munkavállalói részvétel sok esetben nem önkéntes, hanem megélhetésük érdekében kényszerülnek erre rá a dolgozók. A túlszabályozás következtében pedig a munkáltatók egy része sodródik az informális gazdaság irányába. A foglalkoztatás ezen formája ugyanakkor éppen a tisztességes munkához, illetve munkakörülményekhez való jogot sérti, mely alapvető jelentőségű (decent work). Az ajánlást megelőző tervezet külön is utal egyes csoportokra: a nők, fiatalok, bevándorlók, idősek, nélkülözők, betegek, valamint a fogyatékosok, hiszen ők fokozottan érintettek a kérdésben.

A dokumentum hatálya megkísérli az informális gazdaságot definiálni, illetve annak köréből a más egyezmények által tiltott cselekményeket kizárja (pl. emberkereskedelem, kábítószer kereskedelem). Ezen tiltott magatartások becsatornázása ugyanis nyilvánvalóan nem lehetséges, illetve kívánatos. Az ajánlás azt célozza meg, hogy felgyorsítsa a munkavállalók, illetve vállalkozások átmenetét az un. informálisból a formális gazdaságba, s ezáltal biztosítsa a tisztességes versenyt, munkakörülményeket, valamint munkabéreket. Kiemeli, hogy a kormányzatoknak törekedniük kell az un. informális szektor visszaszorítására az adózás, bejegyzés szabályaival, figyelembe kell venniük a nemek egyenjogúságát, valamint speciális figyelmet kell szentelniük a nőkre, fiatalokra, bevándorlókra, idősekre, fogyatékosokra, betegekre, azaz valamennyi un. sérülékeny csoportra. A munkaerő-piaci politikával összefüggésben az egyes kormányoknak figyelembe kell venniük olyan nemzetközi standardokat, mint például az un. Employment Policy Convention, 1964. (No.122.), illetve az un. Employment Policy Recommendation, 1984., (no.169.). Ezekkel összhangban a formális, legális gazdaság ösztönzésére kell törekedniük makrogazdasági intézkedésekkel, a foglalkoztatás ösztönzésével, a munkavállalói csoportok megfelelő képzésével, illetve a vidék/városo különbség csökkentésével.

Az ajánlás tervezet jogokat is megfogalmaz. A tagállamoknak az informális gazdaságban is el kell ismerniük az egyesülés szabadságát és a kollektív alkut, ki kell szorítaniuk a kényszermunka és a gyermekmunka valamennyi formáját, valamint küzdeniük kell a hátrányos megkülönböztetéssel szemben. Biztosítani kell továbbá az egészséges és biztonságos munkavégzést valamennyi szektorban, ki kell terjeszteni valamennyi munkavállalóra a társadalombiztosítást, a minimálbért, és növelni kell a nők foglalkoztatásának az arányát. Utóbbival összefüggésben az ellátórendszereket is ennek megfelelően kell átalakítani.
A dokumentum alapvető fontosságú elemként mutat rá arra, hogy az államoknak megfelelő munkaügyi ellenőrzési rendszert kell kiépíteni és fenntartani, valamint azt rendszeresen felül kell vizsgálniuk annak érdekében, hogy az esetleges hibák korrigálhatóak legyenek. Ezzel összefüggésben a szabályok be nem tartása esetére megfelelő polgári, illetve büntetőjogi szankciókat kell kilátásba helyezni.
A tervezet a munkavállalók és a munkáltatók szervezeteire is kötelezettséget róna. Kimondja, hogy ahol lehetséges, ott a tagságot és a szolgáltatásokat az informális szektorban dolgozókra is ki kell terjeszteni, valamint elő kell segíteniük a megfelelő átmenetet. Leszögezi, hogy az informális szektorban lévők is élvezik az egyesülési szabadságot, a kollektív alkuhoz való jogot, valamint ők is szervezetet alapíthatnak, és ahhoz csatlakozhatnak.

Végezetül a dokumentum azt is leszögezi, hogy a nemzeti politikák kidolgozásába a munkavállalók és a munkáltatók szervezeteit be kell vonni, illetve velük folyamatosan konzultálni szükséges. Ezen túlmenően a kapacitásfejlesztésükre is nagy hangsúlyt kell helyezni.

A normaalkotás folyamatáról röviden annyit, hogy az rendkívüli türelmet igényel a résztvevőktől. Habár a tervezet már közel egy éve mindenki rendelkezésére állt, a bevezetés és a hatály beazonosítása is napokat vett igénybe. Egyértelművé vált az is, hogy az egyes országok igényei alapvetően eltérőek. A normaalkotás jellemzője az, hogy a szöveg folyamatosan bővül, újabb és újabb „pontosítások” kerülnek bele, melyeknek következtében a szöveg lassan elveszíti koherenciáját és sokszor az értelmét is. Erre jó példa az informális gazdaság definíciója is. Az eredeti szöveg még csupán a vállalkozásokra, vállalkozókra, háztartásokra utalt, ám módosító indítványok következtében belekerült a közterületen végzett tevékenységek kifejezése is, mely a szereplők felsorolásába (vállalkozó, vállalkozás, háztartás) nem is illett bele. A javaslat az afrikai országok kezdeményezésére állt elő, majd pedig a „12 órás vita” eredményeképpen a felek kölcsönös kifáradása eredményeképpen elfogadással végződött. Hiába érveltek az egyes országok képviselői amellett, hogy közterületen sem végezhető más formában munka, mint amikre a szöveg már utal, az un. riksa módosítás változatlanul fennmaradt. Ahogyan a napok teltek, egyre világosabbá váltak a normaalkotó vita fogyatékosságai: a majd minden javaslatot elutasító, ám az elutasításnak indokait cizelláltan előadni nem tudó munkáltatói oldal, a sokszor kompromisszum képtelen munkavállalói oldal, illetve a fásult kormányok. A munkavállalói képviselő nem egyszer azt a taktikát alkalmazta, hogy az órák hosszat tárgyalt és mindenki (kormányok, munkáltatók) által elutasított javaslatait a következő pontban módosító javaslatként ismét benyújtotta, gondoskodván arról, hogy az ülés értelmes ok nélkül további órákon keresztül vitázzon az egyébként támogatás nélküli kérdésről. A kormányok pedig úgy vélték, hogy ha a munkavállalóknak az kell, hogy az általános, mindenre kiterjedő fogalmak helyett az egyezmény szövegét teletűzdeljék olyan fogalmakkal, mint például a „social”, illetve a „solidarity”, melyek egyébként az egyes vállalkozásformákkal összefüggésben nehezen értelmezhetőek, egyék meg, amit főztek. Minden további „pontosítás” ugyanis további hatály szűkítést jelent a gyakorlatban, így egyre kisebb területen kell majd a kormányoknak az ajánlást alkalmazni.

A bizottság minden nap éjjelig ülésezik, ami nem jelent problémát. Az azonban nem mindegy, hogy ez minek következtében alakul ki. Az informális gazdaság kifejezés például valóban indokolhat külön szakértői bizottságot bár szerintem egy egyéves előkészítő munka után ezt már tisztázni lehetett volna. Az azonban már nem érthető meg, hogy a „nemzeti jog” kifejezés értelmezésére miért szükséges szakértői bizottság, s addig miért kell a vonatkozó bekezdések elfogadását elhalasztani. A konklúziók a héten véglegesítésre kerülnek, melyről a jövő héten történik majd a szavazás. A jövő évben ezt fogjuk tovább folytatni, és ebből jön majd létre az informálisból a formális gazdaságba való átmenetről szóló ILO ajánlás. Biztos vagyok abban, hogy az ajánlás végleges szövege más ajánlásokhoz hasonlóan érthető és világos lesz, erre az ILO garanciát jelent. Ehhez azonban még sokat kell majd jövőre izzadni. Arra is kíváncsi vagyok ugyanakkor, hogy az ajánlásból hogyan fogják tudni kigyomlálni az oda nem illő, homályos részeket, melyeket az oldalak közös munkával hoztak össze. Végezetül az is érdekel, hogy miként lehet a gyakorlatban olyan felhívásokat megvalósítani, miszerint biztosítani kell az informális szektorban dolgozók egyesülési szabadságát, illetve szervezkedési jogaikat.

Dr. Kéri Ádám
LIGA Szakszervezetek
jogi szakértő

Szerző: FSZDL  2014.06.08. 11:27 Szólj hozzá!

Címkék: munkajog kényszermunka feketemunka ENSZ ILO

A bejegyzés trackback címe:

https://amunkajoga.blog.hu/api/trackback/id/tr816288209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.