Közeledik szeptember elseje, sok fiatal első munkanapja. Az iskola elvégzése után a legtöbben még szabadon töltik az utolsó nyarat, és a munkaerőpiac is lelassul ilyenkor. Így évről-évről a legtöbb fiatal szeptember elején áll munkába életében először. A LIGA Szakszervezetek ezért most a lehető legrövidebben összefoglalta számukra, hogy mik az alapvetően fontos szabályok, amelyekre oda kell figyelni.

Pénz beszél…
A legfontosabb, amit minden első munkahelyre belépő fiatalnak tudnia kell, hogy nincs próbanap. Aki bármilyen munkát végez, már az első naptól írásba foglalt, aláírt munkaszerződéssel kell, hogy rendelkezzen, és be kell hogy legyen jelentve az adóhatósághoz. Ez a munkáltató felelőssége. Továbbá nincs munkaviszony fizetés nélkül, még egy napra se!

A bruttó bér mértéke 2014-ben Magyarországon, napi 8 órás, heti 40 órás munkavégzés esetén, nem lehet kevesebb havi 101.500 Ft-nál, ami napibér esetén 4.670 Ft, órabér esetén 584 Ft.

Az úgynevezett garantált bérminimum összege ennél valamivel magasabb (bruttó 118.000 Ft) amely akkor jár, ha az adott munka elvégzéséhez szükséges legalább a középfokú végzettség. Diplomás minimálbér hivatalosan nem létezik Magyarországon.

A munkaviszony alapvető követelményei
A munkaszerződésnek minimum tartalmaznia kell a felek nevét és adatait, a munkavállaló személyi alapbérét, a betöltendő munkakört. Dátum és aláírás is kell a szerződés végére, és fontos, hogy a szerződés megkötésére valóban jogosult személy írja azt alá a munkáltató részéről. A szerződést két egyforma példányban kell elkészíteni, amelyikből az egyik a munkavállalóé.

Ezeken túl célszerű még beleírni a munkavégzés helyét, a próbaidő időtartamát (maximum 3 hónap), a munkaviszony kezdőnapját és azt, hogy határozott, vagy határozatlan időre szól a munkaszerződés.

A munkaviszony kezdetétől számított 15 napon belül a munkáltató köteles további írásbeli tájékoztatások sorát adni a munkavállalónak, így például a munkaköri leírást, tájékoztatást a napi munkaidőről, a juttatásokról, vagy hogy van e kollektív szerződés a cégnél.

Fontos még az is, hogy felismerjük a munkaviszonyt. Ez talán banálisnak tűnhet, de sok visszaélés tapasztalható a megbízással és vállalkozói jogviszonyban foglalkoztatással kapcsolatban. Habár sokszor nehéz lehet megkülönböztetni, a legfontosabb ismérvek a munkaviszony mellett a következők: ha a munkát a főnök által meghatározott helyen és időben, a cég által adott eszközökkel kell elvégezned, a főnök utasításai szerint, akkor te munkavállaló vagy, akármit is szeretne a szerződésed fejlécébe írni a cég.

Két hét szünet mindenkinek jár
A napi 6 órát meghaladó munkavégzés során legalább egy 20 perces munkaközi szünet jár, de 9 óra vagy ennél hosszabb munkaidő esetén plusz egy 25 perces szünet is jár. Ezen felül fontos tisztában lenni azzal, hogy az emberi méltósághoz és az egészséghez való jog mindenkit megillet, még a munkában is, ebből következik, hogy WC-re bárki elmehet a munkaközi szüneten kívül is bármikor, amennyiben jelzi főnökének a távollétet. Ugyanez azonban nem igaz a cigaretta szünetre!

A napi szünet mellett éves szabadság is megillet minden munkavállalót, ennek kezdő mértéke (alapszabadság) 20 nap, amely arányosan jár. Így ha szeptember elsején állsz munkába, idén még 7 nap szabadságra vagy jogosult. A szabadságot (7 nap kivételével) a munkáltató adja ki, nem pedig a munkavállaló veszi ki, de erről 15 nappal előre kell, hogy értesítsen. Évente legalább egyszer 14 egybefüggő napra kell, hogy kiadják a szabadságod.

Ha még nem vagy 18, vagy elmúltál 25, esetleg már családod van, pótszabadság is megillethet, ezeknek mindenképpen járj utána!

Pár jó szó a biztonságról
A munkavégzéshez szükséges eszközöknek biztonságosaknak is kell lenniük, illetve veszélyes munka esetén a védőfelszereléseket is biztosítani kell (kesztyű, maszk, sisak, munkavédelmi bakancs). A munkahelyen továbbá nem lehet akármilyen meleg vagy hideg, de túl sötét vagy szűk sem lehet a munkaállomás. Aki képernyő előtt dolgozik, az minden 50 perc után 10 percig nem nézheti a képernyőt (de más munkát végeznie kell), és arra is van szabály, hogy minden olyan munka, amelynek technológiája nem követeli meg az állást, az ülve is végezhető, és ennek lehetőségét a munkáltató köteles biztosítani.

Törvények tengerében, ki segít nekem?
A munka világát tehát nem csak egy törvény szabályozza, hanem számtalan más jogszabály is. És minden egyes munkahelyen ezek megfelelő kombinációját kell alkalmazni. Amennyiben első munkahelyeden úgy érzed, hogy kihasználnak, veszélyeztetnek, ne habozz felkeresni a LIGA Szakszervezetek minden megyében jelen lévő tanácsadóit és érdekvédelmi munkatársait, munkajogászait, akik örömmel segítenek neked érdekeid hatékonyabb védelmében, melynek legalapvetőbb eszköze a szakszervezet.

munkajogi app screenshot LIGA.jpg

Már az Apple Store-ban is elérhető az az ingyenes mobilalkalmazás, amelynek fő funkciója a gyors és közérthető munkajogi témájú válaszok nyújtása minden munkavállaló számára.

Az egyedülálló alkalmazás jelenleg közel 100 gyakori munkajogi kérdésre ad rövid és közérthető választ, de az adatbázis folyamatosan frissül és bővül.

Az alkalmazás ingyenesen letölthető:

Apple Store: https://itunes.apple.com/us/app/liga-szakszervezetek/id934760369

Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.rootor.liga


Szerző: FSZDL  2014.08.29. 15:26 30 komment

Címkék: minimálbér szakszervezet munkavállaló munkaszerződés feketemunka munkaszüneti nap Munka törvénykönyve

A bejegyzés trackback címe:

https://amunkajoga.blog.hu/api/trackback/id/tr746648369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balogh Zsolt · http://vonattal-termeszetesen.blog.hu/ 2014.08.30. 16:05:19

Ez a cikk annyira távol áll a magyar valóságtól, hogy végig sem olvastam... Ha valaki ezek után próbál majd munkába állni, hát nagyot fog csalódni... Azokról, akik szeptemberig várnak a munkába állással, inkább nem is szólok semmit...

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2014.08.30. 16:08:13

Tegnap írtam alá egy új munkatárssal a szerződést, benne van, hogy rendkívüli felmondással jár, ha zombiapokalipszis alatt élőhalottá változik. Aláírta.

thisiswhatklfisabout 2014.08.30. 16:17:16

@Blogin: némi mérlegelés után ezt én is aláírtam volna. ;)

paráznabillegető 2014.08.30. 16:27:13

lol.
aki ezeket mind betartja jól, igazi lusta buzgómócsingnak fogják gondolni, és joggal.
szakszervezet, bazmeg... aztakurva.

+1 zombik!!!

efi 2014.08.30. 16:48:51

"20 perces munkaközi szünet jár"
Ami nem ér semmit, mert:
1. le kell dolgozni
2. kajálni nem lehet, mert kinti étteremig nem érsz el, ha meg az üzemi konyhán eszel 4 és fél perced lesz a 2 fogásra (5 perc lemenni, 5 vissza, 4 perc sorbanállás, 1,5p fizetés, leülés)
"A munkahelyen továbbá nem lehet akármilyen meleg" Dehogynem, még törvényesen is. Klíma helyett megy a vízosztás, mint a dedóban (miért nem mindjárt fagyi?), meg pihenőidők, ami nagy átverés: Józsikám, felőlem annyit pihensz, amennyit akarsz, de a 7 kamionra nekem ugyanúgy felpakolj mindent 8 óra alatt, mint máskor!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2014.08.30. 16:51:23

Nem igazán látom az összefüggést a szept. 1 és az első munkanap között.....remélem azért tisztában van vele a szerző, hogy az iskola != munkahely.

A cikk amúgy jó, aki az első munkanapja előtt közvetlenül jött a világra, annak minden bizonnyal hasznos.

Megoldó 2014.08.30. 18:09:46

Jól mutatja hogy hogy áll az ország, hogy a meglévő nagyon gyenge érdekvédő szabályok betartását sem próbálja meg senki érvényesíteni, legalábbis a kommentelők között...
Atomot az egész országra, bár előbb inkább csak a politikusokra...

Ha szeretnéd avatart a hozzászólásaid mellé 2014.08.30. 18:12:53

@Megoldó: lel, hat igen juliskam ezert tart itt az orszag, bezzeg nyugaton minden jobb

El Mexicano (törölt) · http://elmexicano2010.blogspot.com 2014.08.30. 18:57:26

Arra is felhívnám a figyelmet, hogy elvileg addig el sem kezdheti valaki a munkavégzést, amíg nem részesült tűz- és munkavédelmi oktatásban. Ez minden munkakörre vonatkozik, még az irodai papírtologatókra is. Sok helyen nem tartják ezt be.

„Diplomás minimálbér hivatalosan nem létezik Magyarországon.”

Hát ez a szomorú, mi több, szégyen! Emlékszem, amikor az első munkahelyemen mennyire rosszul esett, hogy még a takarítónő és a szakmunkás is többet keresett nálam diplomával és két nyelvvizsgával, és még a képemhez is vágták, hogy mert ők már 20 éve ott dolgoznak. Hát azért elnézést, de nem (csak) az alapján kellene adni a bért, hogy ki mennyi ideje dolgozik. Ez nagyon szemét dolog.

@efi: Amíg Magyarországon a jogszabályok és minden csak a munkáltató érdekeit szolgálja és nem a munkavállalóét, hogy ő maximálisan és egészségesen tudjon teljesíteni, addig ez sajnos nem fog megváltozni.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.30. 19:35:43

@El Mexicano:

munkakörfüggő, nem a végzettség kell hogy számítson. a munkatapasztalat is csak egy bizonyos mértékig.

El Mexicano (törölt) · http://elmexicano2010.blogspot.com 2014.08.30. 19:41:08

@Deepblue Noir: Akkor mi a fenének végezzen el az ember egy főiskolát/egyetemet, tegyen nyelvvizsgát, és még járjon ki 3-4 tanfolyamot, ha a végzettség egyáltalán nem számít? Nem, ez a rendszer hibája. A végzettségnek kellene leginkább számítania, és csak utána a többinek.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.30. 19:49:04

@El Mexicano:

már bocs, de attól függ, milyen munkát végzel.
ha fejlesztőmérnök vagy, annak megfelelően fizetnek.
de ha mondjuk egy szimpla ügyintéző vagy, akkor attól, hogy van hat diplomád meg beszélsz 23 nyelven, még nem fogod jobban ellátni a munkád, ha mondjuk érettségi, egy szaktanfolyam meg mondjuk egy nyelv ismerete szükséges és más tudást nem használsz.
miért fizetnének meg jobban

El Mexicano (törölt) · http://elmexicano2010.blogspot.com 2014.08.30. 20:05:51

@Deepblue Noir: Értem. Tehát szerinted teljesen normális és korrekt dolog az, ha a takarítónő többet keres, mint a fejlesztőmérnök. Akkor no comment.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.08.30. 20:26:24

@Blogin:

"benne van, hogy rendkívüli felmondással jár, ha zombiapokalipszis alatt élőhalottá változik. Aláírta."

Adtál neki egy példányt az aláírásoddal?

Nem félsz, hogy ahogy kiokosodik, fel fogja ellened használni?

kuki123 2014.08.30. 20:45:07

" Évente legalább egyszer 14 egybefüggő napra kell, hogy kiadják a szabadságod."

Ezt most hallom először
ez azt jelenti hogy 5+5+4-et kellene egyben felhasználnom?

Ez hol van jogszabályilag?

"LIGA Szakszervezet" egy bűnszövetkezet nem tudott még eddig se elérni semmit.

"Diplomás minimálbér hivatalosan nem létezik Magyarországon."
Szégyennek nevezném
nettó 220-250-nek kellene lennie minimum.
Persze szakmunkásnak, technikusnak is legalább nettó 160-180-nak

kuki123 2014.08.30. 20:47:34

@Blogin: Lehet én vagyok a hülye, de elmagyaráznád, hogy mit jelent az hogy
felmondasz neki "ha zombiapokalipszis alatt élőhalottá változik."
kösz

kuki123 2014.08.30. 20:57:48

"hogy nincs próbanap."
Ó dehogy nincs, egy időben teljesen bevált gyakorlat volt (szerintem nem múlt el)
sőt próba hét! meg próba 3 nap.

Elvégeztetik a melót 20 emberrel ingyen, lenyúlják az ötleteiket stb...

görény cégek,

Persze vannak cégek akik rájöttek hogy nem érdemes görénykedni, meg övön aluli szarságokkal szarakodni, mert visszaüt a dolog a cégre. Sőt néhányan rájöttek arra is hogy ha rendes megfizeti am unkavállalót akkor ha baj van, túlórát kell vállalni, keményen kell dolgozni akkor számíthat rájuk. Kevesebb vagy egyáltalán nincs lopás csalás stb.
Olyan magasan szakképzett agilis embereket tud magához csábítani, akik tudják mitől "döglik a légy" és valóban előbbre viszik a céget.

Számuk sajnos kevés...még.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2014.08.30. 21:09:15

A munka helyi viszonyok a munkavállaló kiszolgáltatottságától függenek. Az meg a munkakörre alkalmas jelentkezők számától. Ha lasszóval kell fogni a jó munkaerőt, akkor a cégnek bizony meg kell teremtenie a megfelelő körülményeket. Ha lasszóval kell fogni az állást a büfé-ruhatár végzettséghez, akkor ezzel vissza is fognak élni. Törvény ide, törvény oda.

Amúgy multicégeknél jobb a helyzet, mint KKV szektorban, mert jobban betartják a törvényeket (de ettől még persze itt is igaz az első bekezdés...).
Állami szféra még jobb, mint a magán; legalábbis ebből az egy szempontból.
De tapló főnök mindenhol van.

Hohanyo 2014.08.30. 23:10:18

@kuki123: 14 naptári napra értik.
Úgy kell kiadni a szabadságot, hogy legyen benne 2 naptári hét egyben - ez valószínűleg 10 munkanap lesz.

magyar ember teli szájjal 2014.08.31. 08:04:06

Azért ne essen pofára a sok kisdiák, amikor kiderűl, hogy nem csak jogai vannak. Valahogy a kötelezettségekről megfeledkeztek az elftársak.

Deepblue Noir (törölt) 2014.08.31. 09:24:55

@El Mexicano:

magyarán nem megy neked a szövegértés.
unalmasak vagytok egy idő után

efi 2014.08.31. 10:53:54

@kuki123:
MT 122 par. 3 bek.
De meg lehet állapodni úgy is, hogy mégsem így kéri a munkavállaló.

dr Smittpálelnökúr 2014.08.31. 12:14:31

@El Mexicano: megpróbálom én is:

Egy palyakezdő diplomásban ott van a LEHETŐSÉG, hogy nagyon sokat hozzátesz majd a cég munkájához.
Tehát majd, talán.

Ellenben a cégnél dolgozó szakik, akik már 10 éve ott dolgoznak, ők már bizonyítottak.

Majd ha te is bizonyítottál, akkor sokkal hamarabb, sokkal többet fogsz keresni, mint ők.

Na ehhez jó a diploma.

Mondjuk neked felesleges volt időt szanni a diplomára, ha arra képtelen vagy, hogy erre magadtól rájőjj.

ComLo 2014.08.31. 12:47:01

@El Mexicano: "A végzettségnek kellene leginkább számítania, és csak utána a többinek."

Ez az egyik legnagyobb nagyképű butaság amit eddig halottam.

Már miért is kéne annak számítani? Amikor te bekerülsz egy céghez, a munkáltató szempontjából, az első 1-3 hónapban amíg betanítanak, majdhogynem csak viszed a pénzt. Már miért járna ALAPBÓL több pénz azért, mert szüleid pénzéből, 3-5 évet végig tudtál ülni még az iskolapadban? A cég szempontjából ez totál irreleváns.

El Mexicano (törölt) · http://elmexicano2010.blogspot.com 2014.08.31. 12:52:53

Persze megint én vagyok a hülye, mint mindig. Az fel sem merül bennetek, hogy ezzel mind azt mondjátok lényegében, hogy tök fölösleges bármilyen iskolát is elvégezni, mert az a munkaerőpiacon úgysem számít. És akkor én vagyok a nagyképű és az érhetetlen, hát gratulálok. Részemről a téma lezárva.

ComLo 2014.08.31. 12:59:57

@El Mexicano: Igen értetlen vagy, baromi buta és arogáns ...

Nem senki nem mondta, hogy értelmetlen iskolát végezni. Attól lesezel képes kvalifikált munkát elvégezni és KÉSÖBB sokkal értékesebb munkát végezni a cég számára.

De egy cég szempontjából, kurvára nem a végzetséged, hanem a szakmai tudásod, és munkád minősége a szempot. És új állásba lépéskor, de főleg pályakezdőként, SOKKAL kevésbé vagy értékes egy cég szemponjbálól mint a 10 éve ott dolgozó szaki.

BTW ezzel az ÉN központú mentalítással, nem jósolok túl sok jót állásinterjúkon (én tuti nem vennélek fel).

efi 2014.08.31. 13:21:00

@dr Smittpálelnökúr:
Na azért nem egészen.
Alighanem egy diplomás ember, már az első napon komolyabb munkát kap, mint a takarítónő illetve még jópáran a cégnél, hiába vannak ott 20 éve és hiába értenek ahhoz tökéletesen, amit csinálnak.
Tehát az okfejtésed az egyforma, vagy legalábbis azonos fajsúlyú munkakörökre igaz.

Blogin · http://apologetika.blog.hu 2014.08.31. 15:01:14

@polyvinyl: Ki van okosodva, négy órában jött hozzám úgy, hogy ügyvédjelölt mellette

@kuki123: Azt jelenti, hogy rendkívüli felmondással jár, ha élőhalottá változik egy zombitámadás során. Ez azért rendkívül hasznos, mert köztudott, hogy a zombik megfertőzve az embert, őt magát is élőhalottá változtatájk. A magyar jogrend szerint az ember haláláig jogképes, s elvileg eleve elveszti a munkáját a meghalással, viszont kérdéses, hogy mi történik akkor, ha újraéled. Eleve a biológiatudomány is értetlenül állna a jelenség előtt, s ha esetleg a reanimált holttest valami érthetetlen okból jogokat szerezne, nem szeretném, ha betegszabadságra menne, és nem tudnám elküldeni. Hiszen a végítélet alatt is megy tovább a munka.