Az új Mt. több lépcsőben lépett hatályba, mely a szabadság szabályozását is érintette. Jelenleg a szabadság alapszabadságból és különböző jogcímeken járó pótszabadságból áll. A rendelkezések többsége 2012. július 1. napjával hatályos. Ebbe a körbe tartoznak a törvényi definíciók is.
Ezek között meghatározást találunk a szülő és a gyermek fogalmára is. Ez azért fontos, mivel a gyermekek számával a szabadság mértéke is növekszik. A korábbi gyakorlat alapján elegendő volt a születési anyakönyvi kivonat bemutatása a munkáltatónál. Az új Mt. megjelenésével ugyanakkor megváltozott a gyermek és a szülő fogalma. Gyermeknek már csak a saját háztartásban nevelt vagy gondozott gyermek minősül, szülőnek pedig már az együttélő házastárs is megfelel. Az előbbi rendelkezés azt jelenti, hogy habár a szabadság új szabályai még nem léphettek hatályba tavaly nyáron, bizonyos esetben a szülők az év második felétől kezdődően már nem voltak jogosultak a szabadságra gyermekük után (nem minősültek pl. együttélő szülőnek). Ez a probléma természetesen tovább él most is. További problémák is felmerülnek a jogszabály alkalmazása során. Nem lehet például megállapítani, hogy mi a helyzet akkor, ha a szülők elváltak, de a gyermek felügyeletét közösen látják el (pl. két hetenként máshol van a gyermek). Az sem tisztázott, hogy mi a helyzet akkor, ha a szülő külföldi kiküldetésben van. A szülő fogalmának változásával pedig a helyzet akképpen változott, hogy a jogalkotó a szülői pótszabadság jogát annak a félnek is megadta, aki a vele együttélő társat elveszi (együttélő házastárs).
Új rendelkezés az is, miszerint a szabadság mértéke a 30 napot meghaladó keresőképtelenség időtartamával arányosan csökken. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a munkavállaló az adott évben összeszámítva 30 napot van betegszabadságon, akkor részére a törvényes alapszabadság és a megfelelő mértékű pótszabadság is jár. Amennyiben 31 vagy annál több napot beteg az adott évben, abban az esetben a betegszabadság egyetlen napja sem számít munkában töltött időnek, így arra az időre szabadságra sem jogosult. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy amennyiben valaki influenzás beteg lesz, ami miatt az év elején és az év végén is betegszabadságon van (15 és 16 napot), abban az esetben a szabadságát úgy kell számolni, mintha az adott időszakban nem állt volna fenn a munkaviszonya. Ennek az a jogalkotói „racionalitása”, hogy szabadságot a jogalkotó kizárólag a munkában töltött idő után kíván biztosítani. A betegség nem munkában töltött idő, így a betegszabadság előrehaladtával a szabadság mértéke folyamatosan csökken. E tekintetben a szakma egyebekben megosztott. A LIGA új Mt-vel összefüggésben tartott workshopjain részt vevő bírák kivétel nélkül akként foglaltak állást, hogy a törvény szövege ellentmondásos (az eredménye pedig méltánytalan), és a szöveg inkább értelmezhető úgy, hogy a szabadság csökkenése csupán a 30 napot meghaladó betegszabadságrészre vonatkozik (tehát a szabadság csupán a 31. naptól csökken a szabadság). A jogalkotói szándék ugyanakkor nem erre irányult, amit több, a jogszabály megalkotásában részt vevő személy is hangoztatott. Ennek megfelelően a munkavállalókra kedvezőtlenebb jogértelmezéssel célszerű számolni.
Érdekes helyzetet teremthet az is, amikor a munkavállaló a szabadságát görgette, azaz a munkáltató neki jogellenesen, évekig nem adta ki. Ebben az esetben ugyanis a szabadságot pénzben kell megváltani a munkaviszony megszűnésekor. Ez egyébként a pénzbeli megváltás egyetlen esete. Az esedékesség évét megelőzően felhalmozódott szabadság megváltására ugyanakkor nem vonatkozik a 98%-os különadó mentesítő rendelkezése, azaz amennyiben a pénzbeli megváltás összege meghaladja a 3.5 millió forintot, az e feletti részt 98%-os (!!) különadó terheli. Ez az az adónem, amit a jogalkotó eredetileg a 2010 előtti, túlzottnak vélt végkielégítések csökkentésére fogadott el, s melyet sem az Alkotmánybíróság, sem pedig a Strasbourgi bíróság nem talált jogszerűnek. Később a törvény több módosításon esett át, s mostani formájában az eredetileg megcélzott körön kívül mindenkit terhel. Így kerülhet sor arra, hogy a jogellenesen ki nem adott szabadságot a munkavállaló még pénzben sem kapja meg, hanem annak egy részét a jogalkotó adó útján vonja el.
Fontos változás az is, hogy a munkaviszony megszűnése esetén, amennyiben valaki több szabadságot „vett ki”, mint amennyi megilletné, a szabadság tőle nem követelhető vissza. Ennek oka az, hogy a jogalkotó a törvény szövegéből kivette azt a rendelkezést, miszerint a munkaviszony megszűnésekor a többletszabadságra eső munkabért vissza kell fizetni. Ennek gyakorlati indoka az, hogy a szabadságot, amely a munkavállaló regenerálódására szolgál, a munkáltató adja ki természetben. Megváltani kizárólag a munkaviszony megszűnésekor lehet. Mivel a munkáltató saját maga engedélyezte a szabadság kiadását, így annak igénybe vétele jogszerű volt, amit jogcím nélkül kifizetett munkabérként így nem lehet visszakövetelni. Amint arra dr. Tánczos Rita, a Kúria egyik bírája rámutatott, a munkáltató csapdahelyzetbe kerül. Amennyiben ugyanis visszakövetelné a szabadságra kifizetett munkabért, a munkavállaló állásidőre járó juttatást követelhet, hiszen a munkavégzésre szabadság hiányában rendelkezésre állt volna.
A szabadság elévülése is olyan kérdés, melyet az új Mt. eltérően szabályoz. Korábban a szabadságra vonatkozó igény nem évült el. Jelenleg ezt a szabályt a törvény nem tartalmazza. Ez azt jelenti, hogy az általános, 3 éves elévülési időn belül lehet rá hivatkozni. Dr. Tánczos Rita, a LIGA 2013. november 18-i workshopján ezzel összefüggésben kiemelte, hogy a törvény hatályba lépése óta még szabadságra vonatkozó igény nem évülhetett el. Ez egyrészt azért van, mivel 3 év még nem telt el a hatályba lépés óta. Másrészt pedig az is jelentőséggel bír, hogy a munkáltató a szabadságról a munkavállalót évente tájékoztatja, mely lényegében tartozás elismerésnek minősül.
Végezetül sokan helytelenül értelmezik a pótszabadság szabályozását is. Pótszabadság különböző jogcímeken járhat: életkor, gyermek, apaság, fiatal munkavállalói státusz, egészségtelen munkakör stb. Ezekkel a pótszabadságokkal a munkavállaló NEM maga rendelkezik, hanem osztják a szabadság általános sorsát. Ez azt jelenti, hogy, ha valaki 25 éves és van két gyermeke, akkor van 20 nap alapszabadsága, amely az életkora miatt további 1 nappal, gyermekei után pedig további 4 nappal növekszik. Így 25 nap szabadsága van összesen. A szabadság mértékétől függetlenül a munkavállaló azonban csupán hét nappal rendelkezik szabadon. Nem kérheti tehát azt, hogy a gyermeke után járó pótszabadságot számára ekkor vagy akkor adják ki. Ez alól kivételt egyedül az apának járó pótszabadság képezi, melyet a szülést követő második hónap végéig a kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. Ezt a szabadságot ráadásul arányosítani sem kell, azaz a novemberben kezdődő munkaviszony esetében is ugyanannyi, mintha a munkaviszony az egész évben fenn állt volna.
Dr. Kéri Ádám
