Az új Munka törvénykönyve teret enged a felek alkujának, azaz annak, hogy a munkafeltételeket együttesen alakítsák. A gyakorlatban azonban ez az elképzelés csupán ott működik, ahol a felek erőviszonyai kiegyenlítettek. Nem véletlen, hogy a munkajogi szabályozás a polgári jogi szabályozástól elkülönül.
Utóbbiban (szerződéses viszonyok) ugyanis a szabad alku ténylegesen érvényesülni tud. A cél elérése érdekében az Mt. bevezeti, hogy a munkaszerződés korlátozottan, a kollektív szerződés pedig fő szabályként a munkavállaló hátrányára is eltérhet az Mt-től. Ez azzal ösztönözné a felek közötti alku dinamizálását, hogy mindkét félnek lehetővé teszi, hogy jogaiból engedjen.
Fő szabály szerint a munkaszerződés a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a törvénytől, illetve a munkaviszonyra vonatkozó szabálytól a munkavállaló javára térhet el. Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy az eltérést az egymással összefüggő rendelkezések összehasonlításával kell elbírálni. Ez egyben azt is jelenti, hogy a munkavállalóra kedvezőtlen eltérés önmagában nem jogellenes. Az eltérés a munkavállaló hátrányára is megengedett, ha ezt a törvény kifejezetten megengedi (pl: „a felek eltérő megállapodása hiányában”). A felek azonban megállapodást is köthetnek, amire a munkaszerződésekre vonatkozó törvényi korlátozás már nem vonatkozik. A munkáltató például csak eltérő megállapodás hiányában köteles a munkavégzés feltételeit biztosítani. Ebben az esetben csupán arra kell figyelni, hogy az eltérő megállapodások az egyes fejezetek végén (Mt.) az eltérés lehetőségét ne zárják ki. Nagyon körültekintőnek kell tehát lennie a munkavállalóknak abban, hogy mit is írnak alá, s érdemes jogásszal is konzultálniuk.
A kollektív szerződésekkel más a helyzet. Az Mt. azok körében ugyanis fő szabályként emeli be az un. abszolút diszpozitivitás elvét, azaz annak lehetőségét, hogy a munkavállaló hátrányára is el lehessen térni. Meg lehet állapodni például kevesebb bérpótlékban, a távolléti díj más számítási módjában (lényegében valamennyi fizetési kötelezettségben), hosszabb próbaidőben, hosszabb munkaidőkeretben stb. Mivel az új szabályok (Mt.) 2012. július 1. napjával léptek hatályba, így korai még annak megítélése, hogy ez mennyire szolgálja a munkavállalók érdekeit. A hazai viszonyok között feltehetően nem nagyon.
Európában az abszolút diszpozitivitás nem jellemző. Nem engedik tehát meg a törvényalkotók azt, hogy a munkavállalók kárára kollektív szerződésben széles körben el lehessen térni. Amerikában a munkajogi szabályozás az európaitól eltérően fejlődött, azaz alapvetően piac és nem munkavállaló barát. A jogfejlődés azonban a munkavállalók jogvédelmének erősödése irányába mutat. Arra pedig, hogy a kollektív szerződésben a munkavállaló hátrányára történő eltérés sehol sem vita nélküli, jó példa az amerikai szövetségi Legfelsőbb Bíróság friss ítélete.
A Sandifer ET. AL v. US Steel Corp. (571 U.S. __ 2014.) ügyben az képezte a vita tárgyát, hogy az acélüzemi dolgozók védőruhába öltözése, illetve annak levetése része-e a munkaidőnek. Amennyiben ugyanis az része, akkor a fizetett munkaidő jelentősen nő. Hasonló jogviták egyébként nálunk sem ritkák. A Kongresszus 1938-ban fogadta el az un. Fair Labor Standard Act-et, ami a munkavállalók olyan alapvető jogait tartalmazza, mint a maximális munkaidő és a minimális munkabér. A törvény megalkotását követően elszaporodtak a perek, amelyet szakszervezetek indítottak a munkáltatóval szemben „túlóradíjuk” utólagos megfizetése iránt. A Kongresszus a törvényt úgy módosította, hogy belevett egy olyan bekezdést, miszerint kollektív szerződésben a felek ettől eltérhetnek. Az eltérést követően a szakszervezet azzal érvelt, hogy a kivétel a ruhákra, és nem a védőruhákra, védőfelszerelésekre vonatkozik. A védőruha ugyanis az öltözéktől minőségileg elkülönül. A legfelsőbb bírói fórum azonban nem értett egyet az érveléssel és amellett foglalt állást, hogy amennyiben a törvényi kivétel védőruhákra nem vonatkozna, abban az esetben a kollektív szerződésben megállapítható kivétel értelmetlenné válna. Az átöltözés szabályozásának ugyanis a védőruhák vonatkozásában van igazán értelme.
KÁ.
