Az elmúlt héten a Kúria több ítéletéről is tájékoztatót tett közzé, melyeket a szakma mindig nagy érdeklődéssel olvas. Ennek oka az, hogy a 2012. július 1. napjával hatályba lépő Munka törvénykönyve több tekintetben eltér a korábbi törvénytől, ugyanakkor hiányos a joggyakorlat, mely számos kérdésben a tisztánlátást is gátolja.

Az Mfv.I.10.201/2015. számú ügy tényállása szerint a felperesek édesapja (illetve férje) 1964. szeptember 17. napjától 1993. szeptember 1. napjáig hálózatépítő, illetve raktáros munkakörökben dolgozott, ahol a munkavégzés során azbeszttel is kapcsolatba került. 2009. áprilisában az érintett munkavállalónál hererákot diagnosztizáltak, mely rövid idő alatt áttéteket is képezett. Az érintett munkavállaló a daganatos betegsége következtében 2011. május 9. napján elhunyt. Röviddel ezt követően az OMFI (Országos Munkahigiénés és Foglalkoztatás-egyészségügyi Intézet) értesítette a munkaügyi felügyelőséget, amely a foglalkozási megbetegedés gyanúja bejelentését tüdőrák diagnózissal elfogadta és nyilvántartásba vette. Ezt követően az elhunyt hozzátartozói kártérítési pert indítottak a munkáltatóval szemben. Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott, megállapította azonban, hogy a munkáltató csupán 50%-os kárfelelősséggel tartozik. A másodfokú bíróság a fellebbezés folyamán a kárfelelősséget már 100%-ban határozta meg, melyet a Kúria is helyben hagyott. A Kúria az ítéletében több fontos megállapítást is tett. Kiemelte, hogy a munkáltató az Mt. 174.§ (1) bekezdés alapján a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességre tekintet nélkül teljes mértékben felel. Egységes a bírói gyakorlat abban is, hogy a foglalkozási megbetegedésért az a munkáltató felel, ahol a megbetegedésnek kitett munkakörben a munkavállaló utoljára dolgozott (Mfv.E.10.148/2006). A felelősség alól csupán abban az esetben mentesül, amennyiben bizonyítja (kimentés), hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. A Kúria rámutatott arra, hogy a szakértői vélemény szerint a rák kialakulásában az azbeszt expozíció legalább rész oki jelentőséggel bírt. Az eljáró bíróságok helyesen vizsgálták, hogy kármegosztásnak lehet-e helye. Az elhunyt ugyanakkor a munkavégzése során a munkáltatói utasításokat betartotta, a védőfelszereléseket pedig megfelelően használta. A dohányzás szerepe vonatkozásában a Kúria rámutatott arra, hogy a munkavállaló halálát nem kizárólagosan a dohányzás okozta. Ebből eredően a munkáltató felelőssége fennáll. Azzal pedig, hogy a dohányzás és az azbeszt belégzése milyen kölcsönhatással járhat, a munkavállaló nem lehetett tisztában. A munkáltató perbeli feladata lett volna kimentési bizonyítás előterjesztése, azaz annak a bizonyítása, hogy a betegség dohányzás hiányában nem alakult volna ki. Erre azonban nem került sor, így a munkáltató kárfelelőssége megáll.

Az új Munka törvénykönyve mind az egyéni, mind pedig az un. kollektív jogok területén jelentős változásokat hozott. A jogalkotó a változás egyik elemeként a munkavállalók kárára kockázat átcsoportosítást végzett. Ezt azt jelenti, hogy olyan kockázatokért, melyért az 1992. évi XXII. törvény rendelkezései szerint a munkáltató felelt, jelenleg a munkavállaló tartozik felelősséggel. Ennek egyik legjobb példája a kárfelelősség jogintézményének az újraszabályozása. Az okozott károkért való felelősség a módosult szabályok szerint is objektív, azaz a kárért való felelősségnek nem feltétele az, hogy a kár a munkáltatónak felróható legyen. A kár munkaviszonnyal összefüggésben történő bekövetkezése a felelősséget tehát önmagában megalapozza. Az új Ptk. szabályai szerint pedig minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a Ptk. kivételt tesz (szükséghelyzet, károsult beleegyezése, jogszabály által megengedett magatartás stb.). A szigorú felelősségi szabályok továbbra is azt a célt szolgálják, hogy a munkáltató a lehető legkörültekintőbben járjon el. Eddig tehát nem történt a szabályokban változás, ez ugyanakkor már nem mondható el a kimentési szabályok vonatkozásában.

A munkavállalónak a kárt szükséges bizonyítania, valamint azt, hogy a kár a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett. Utóbbit legalább valószínűsítenie kell (BH2007.23.).

A munkáltató felelőssége ugyanakkor nem terjeszthető ki olyan esetekre, amelyekben lehetetlen számára a kár elkerülése. Ennek megfelelően a jogalkotó több kimentési szabályt is meghatározott.

1. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt az ellenőrzési körén kívül eső olyan körülmény okozta, amellyel nem kellett számolnia és nem volt elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje vagy a kárt elhárítsa. Mindhárom feltétel együttes fennállása okozhatja ugyanakkor csupán a munkáltató mentesülését. Az ellenőrzési kör új fogalom, a korábbi Mt. működési kört említett. A jogalkotó szándéka nyilvánvalóan az volt, hogy a munkáltató felelősségét azon helyzetekre korlátozza, amelyek befolyásolására képes.
2. Mentesül a munkáltató akkor is, amennyiben a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Ehhez az szükséges, hogy ne legyen olyan kár ok, mely a munkáltató ellenőrzési körébe esik, illetve objektíve elhárítható. Amennyiben a kár oka nem bizonyítható, nincs helye a munkáltató mentesülésének. Nincsen helye mentesülésnek akkor sem, amennyiben a munkáltató a munkaszervezési, munkavédelmi intézkedéseket elmulasztotta (EBH 2006.1537).  Az elháríthatatlanság pedig azt jelenti, hogy a kár elhárítása a technika adott színvonalán nem lehetséges vagy adott esetben nem kivitelezhető (időhiány).

Mentesülés esetei:

Nem kell megtéríteni:

Tovább él a kármegosztás, valamint a kárenyhítés szabályrendszere. Ennek megfelelően nem kell megtéríteni a kár azon részét, amelyet a munkavállaló vétkes magatartása idézett elő. Tekintettel azonban arra, hogy a munkáltatót un. objektív felelősség, míg a munkavállalót csupán vétkességi felelősség terheli, a kármegosztás aránya mindig a munkáltatóra nézve kedvezőtlen (ritkán 50-50%). Ezen túlmenően a károsult a bekövetkezett kár következményeit köteles lehetősége szerint csökkenteni.

Láthattuk, hogy a Munkáltató a munkavállaló teljes kárát köteles megtéríteni. Nem kell azonban megtéríteni azt a kárrészt, amely a károkozás idején nem volt előrelátható, a munkavállaló vétkes magatartása okozott, valamint amely a kárenyhítési hibából származik. Az előreláthatóság azt a célt szolgálja, hogy a károkozás okozati láncában a munkáltató felelőssége ne terjedjen aránytalanul messze. Előfordul ugyanis, hogy a károkozás további károkat is előidéz. A sérült munkavállaló például kórházba kerülhet és ott további fertőzést is elkaphat. A munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy a kár (kárrész) a károkozás idején már nem volt előrelátható. Az előreláthatóság egyebekben az angolszász jogrend kártérítési szabályozásának egyik alapelve annak eldöntésénél, hogy az ok-okozati láncban meddig terjed a károkozó felelőssége. A nem előrelátható károkra a károkozó felelőssége általában nem terjed ki (superseding cause). Az előrelátható károkat (intervening cause) ugyanakkor a károkozónak meg kell térítenie. Az amerikai jogrendszer a fokozott kártérítési felelősség korát éli. Kiterjed a felelősség a gondatlan közbeavatkozó kárára (negligent rescuer), az utóbb bekövetkezett orvosi műhibára (subsequent medical malpractice), az utóbb keletkezett betegségre (subsequent disease), valamint az utóbb bekövetkezett balesetre (subsequent accident).

A bíróság a munkáltatót rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján ugyanakkor a kártérítés alól részben mentesítheti. Ennek során különösen a felek vagyoni helyzetét, a jogsértés súlyát, a kártérítés teljesítésének következményeit értékeli. Ezen szabály gyakorlati alkalmazása jól mutatja a hatályos szabályozás nem túl munkavállaló  barát oldalát.

A munkáltató felelőssége akkor is megállapítható, amennyiben a kárt egy a munkatársának önkéntesen segítő munkavállaló szenvedte el úgy, hogy a segítséget nem megfelelően nyújtotta. Nem célja ugyanis a jognak a segítségnyújtás elbátortalanítása. (EBH2004.1152). A munkáltató működési körébe tartozó stresszhelyzettel okozott károkért a munkáltató felelőssége szintén felel (EBH.2001.571). Gyakran előfordul az a helyzet, hogy a munkáltató a munkaviszony megszűnésekor nem adja ki mindazt, amit az Mt. előír. Ez a magatartása (mulasztása) szintén kártérítési felelősséget eredményezhet (BH2009.59). A munkáltató objektív alapú kártérítési felelősségét nem zárja ki az a körülmény, hogy az ellene indult büntetőeljárás felmentéssel végződik. (BH2006.124). Az egészségkárosodásért való felelősségnek nem akadálya az a körülmény, hogy a munkavállaló azt a munkáltatónak nem jelentette be (BH2004.386), valamint, ha a munkavállaló balesetet előidéző,  jogellenes, ám a munkáltató által eltűrt gyakorlatot követett (BH2003.170).

Végezetül az új Mt. kártérítésre vonatkozó szabályait akkor kell alkalmazni, ha a károkozó magatartás, illetve annak hiányában a kár bekövetkezésének az időpontja 2012. július 1. napját követő. Minden más esetben az 1992. évi XXII. tv. rendelkezései irányadóak.

Dr. Kéri Ádám
LIGA Szakszervezetek
Jogi szakértő